Hungary Mortal Kombat

Az évek során a Mortal Kombat világában számos faj képviselője megfordult már.
Ez a jegyzék azért készült, hogy segítsen kiigazodni köztük és hogy egy általánosabb leírást nyújtson a gyakrabban előforduló fajokról.

Ember:

A Földi Birodalom domináns faja, és egyben a második legfiatalabb a jelentősebb értelmes fajok közül.
A mi valóságunk történelmével ellentétben a Mortal Kombat univerzumában az emberi civilizációk több tízezer éve megjelentek már a Földön, főleg a Távol-Keleten, amely terület aztán a birodalomközi aktivitás egyik központjává vált a síkjukon.
Az emberek a legrövidebb természetes élettartammal bíró értelmes faj a Birodalmakon belül, a rövid életüket viszont az ezzel járó nagy fokú tanulékonysággal és a példa nélküli alkalmazkodóképességükkel ellensúlyozzák, mely utóbbit legfőképp a nemzedékeik között eltelő kis időtartamnak köszönhetik.
Az emberek legtöbbje semmiféle mágikus hatalommal vagy ahhoz való affinitással sem rendelkezik, ám egyesek időről időre képesek elérni a lelkükben rejlő mágikus potenciált, és látszólag természetfeletti tetteket végrehajtani.
A Külső Világ támadási szándékaként indított Halálos Viadalok megjelenése óta az ilyen egyedeket Kiválasztott Harcosokként is ismerik - bár a Kiválasztottságnak nem feltétele ilyesfajta képességek birtoklása.
Ezen kívül a gyenge mágikus képességeiket a technológiájukkal ellensúlyozzák, amely az időszámításuk szerinti XXI. század hajnalára olyan fejlettséget ért el, hogy képessé váltak általa átjárót nyitni bármelyik birodalomba, sőt, ezt az eljárást hordozhatóvá is tették.
Az emberek sok fajjal ellentétben még mindig nem alakították ki a birodalmukon belül az egységes kormányzást, helyette számos országra oszlanak, amelyekben több különféle vallási, politikai és filozófiai nézet is teret nyert magának.
De változó a jellemük is, mert az eltávozott lelkeik között megtalálhatóak a Mennyek legnemesebb és az Árnybirodalom legsötétebb szívű jelenései is.



Külső világi:

A Külső Világ legnagyobb létszámú népe. Külsőre a földi emberek ázsiai rasszára hasonlítanak leginkább, a Földi Birodalomban elvegyülő vagy oda áttelepült tagjaik is általában az ázsiai térségben találtak maguknak otthonra. Szintén hasonlítanak az emberekre abban, hogy igen hamar elérik a biológiai fejlettséget, tizenéves koruk végén általában már felnőttnek számítanak.
Viszont az emberekkel ellentétben a várható élettartamuk több száz év, és figyelemreméltó, bár nem kiemelkedő természetes mágikus erőkkel rendelkeznek.
Többnyire kisebb-nagyobb településeken élnek, szerte a Külső Világban.
A városok és falvak fejlettsége változó, erősen függ a környezettől és attól, milyen messze vannak a császári palotától.
A gyűjtögetésből és vadászatból élő közösségektől a földműves falvakon át a komoly kereskedelmi és katonai háttérrel bíró, művészeteknek is otthont adó városkomplexumokig minden előfordul náluk.
Alapvetően semleges jelleműek, bár Shao Kahn uralma alatt inkább a sötétebb lelkűek és az erőszakra hajlamosabbak emelkednek ki közülük.



Édeniai:

Édenia domináns faja leginkább az emberekkel áll rokonságban, már ami a külsejüket illeti.
A külső világiakkal ellentétben nem csak az ázsiaiakra, de a kaukázusi és a negrid rasszokra is hasonlíthatnak.
Ami viszont alapvetően megkülönbözteti őket az emberektől, az az életciklusuk.
Az édeniaiak várható élettartama több tízezer év, és lassabban is érik el az érettséget, mint az emberek.
Mivel nagyon hosszú ideig élnek, ami hajlamos stagnálást eredményezni az életükben, így lassan tanulnak, és sok millió év alatt se voltak képesek túllépni a feudális társadalmi berendezkedésen – igaz, mivel így is szinte gondtalanul, kevés aggodalommal az életükben tölthették a napjaikat, nem is volt nagy igény bennük a változásra.
A viszonylagos fejletlenségüket a velük született nagy fokú mágikus affinitás ellensúlyozza ki.
Az édeniai varázslók számos, látszólag lehetetlen tettet hajtottak végre a birodalom aranykorában, pusztán a varázslatokra hagyatkozva.
Ilyenek voltak például az élettelen anyagok életre keltése (gólemek) vagy az egyik leghatalmasabb faj, a sárkányok egyes tagjainak megszelídítése.
Shao Kahn hódítása és a függetlenségük visszanyerése után azonban bizonyos fokú változások álltak be náluk.
A korábbi békeszerető életvitelt felváltotta egy harciasabb, de alapvetően a Fény ügyét szolgáló szemlélet, és a hosszas elnyomás alatt számos mágikus könyvük és szövegük is megsemmisült, így kénytelenek lettek a velük született természetfeletti képességek mellé még inkább a fizikai adottságaikra hagyatkozni a túlélésben.



Oni:

Az Árnybirodalom legnagyobb hatalmú faja.
Legtöbbjük valódi alakja a humanoidtól a több méter magas, amorf monstrumokig szinte bármi lehet.
Két fő alfajuk létezik:

• Ős-onik: Az Árnybirodalom megteremtése óta léteznek, kortalanok, és meglehet, halhatatlanok is. Mivel biológiai értelemben véve nem élnek, csak léteznek, létük általában stagnáló, a tanulási képességeik a nulla közelében vannak. Vannak tagjaik, amik az eltelt évmilliárdok alatt még addig se jutottak el, hogy képesek legyenek beszéddel kommunikálni akár a fajukon belül is. Igaz, egyes példányaik ugyanezen idő alatt bármely halandóéval vetekedő tudásra is képesek voltak szert tenni. Ez utóbbiakból lettek a démonok.

• Átalakult onik: Egyes, az Árnybirodalomba érkező lelkeket olyan mértékben megfertőzött már a gonosz, hogy a lélek már szellemként se képes folytatni a létezését, és ő is onivá alakul, melynek külseje általában tükrözi a lélek életében kialakult jellemét. Ezek az onik sokkalta agresszívebben őshonos társaiknál, általában a pokolbéli létüket a fékezhetetlen, csak a pusztításért élő harag tölti ki.

Sárkány:

A Külső Világ első domináns faja.
Sose voltak túl sokan, azonban a velük született, szinte az istenekével vetekedő mágikus képességeiknek, a nehezen elpusztítható testüknek és a látszólag örökké – ám valójában csak évmilliókig - tartó életüknek köszönhetően nem volt kérdéses, hogy ők voltak a Külső Világ urai, és közülük is kiemelkedtek a nemesi vérbe való sárkányurak, melyek legerősebbje volt hosszú időn át a Külső Világ korlátlan hatalmú uralkodója.
A sárkányoknak két fő alfaja létezett:

• Sárkányok: Leginkább a földi kínai mitológia sárkányaihoz hasonlítottak - feltételezhetően néhány oda telepedett példány keltette életre az ottani sárkányokról szóló történeteket. Hosszú, kígyószerű testükön egyetlen, széles, általában szakállszerű bőrkinövésekkel tarkított fej volt található, a végtagjaik pedig eléggé csökevényesek voltak. Általában mágikus természetű repülés, vagy ún. égben siklás segítségével közlekedtek, ritkább esetben a földön, négy lábra ereszkedve.

• Nemes sárkányok: Humanoid-szerű testtel rendelkeztek, két lábra egyenesedve jártak, és a kezük is az emberszerű lényekéhez hasonlóan ügyes, mozgékony volt, ellentétben a közönséges sárkányok csökevényes, inkább csak járásra képes mellső végtagjával. A nemes sárkányok hátán egy hatalmas bőrszárny feszült, melynek segítségével mágia nélkül is tudtak repülni. A Földi Birodalom európai kontinensén elterjedt sárkányábrázolás valószínűleg egy oda tévedt hódító sárkányúr nyomán alakult ki.

Mindkét ág tagjai sok más hüllővel ellentétben, és a dinoszauruszokhoz hasonlóan a melegvérűek közé tartoztak, és a testüket pikkelyek borították.
Mindegyik sárkány képes volt továbbá tüzet fújni és tojást rakni - még a hímek is – és mindnek a szívében és a vérében rejlett minden varázsképessége.
Ezt a tényt sok alacsonyabb rendű faj varázslója próbálta kihasználni, a sárkányvér igen nagy erejű alapanyagnak számított bármilyen varázslatnál.

Shokan:

Vagyis a félsárkányok.
Bár nem ismert, miként voltak képesek a hüllők családjába tartozó sárkányok és az emlősök közé tartozó külső világiak közös utódokat világra hozni, mégis minden elérhető információ szerint így született meg a shokanok faja.
A vérkeveredés alapján furamód a külső világiak génjei bizonyultak erősebbnek, mert a félsárkányok inkább hasonlítanak rájuk.
Ők is emlősök, alapvetően emberszerű testformával, de egy elég szembetűnő és lényeges különbséggel: a shokanok hat végtaggal, két lábbal és négy karral rendelkeznek.
A plusz két kar lehet, de nem biztos, hogy a nemes sárkányok szárnyaiból alakultak ki.
A sárkányoktól a nagyobb testalkatot, hosszabb – több ezer évre nyúló – élettartamot, jelentős fizikai erőt és ellenálló képességet, továbbá a tűz feletti korlátozott hatalmat örökölték.
A shokanok társadalma arra az egyszerű alapelvre épül, hogy csakis a legerősebbek maradhatnak életben.
Bár a Külső Világ császárának uralma alatt állnak, az otthonukban, Kuatanban majdnem teljesen önálló királysággal bírnak. A trón öröklése a hercegek között egy halálig szóló párviadallal dől el, melynek nyertese és egyben túlélője hivatalosan is felveheti a koronahercegi rangot.
Bár alapvetően egy harcos faj, melynek a nőtagjai a csatamezőn ugyanolyan jogokat élveznek, mint hímnemű társaik, mégis mindössze egyetlen fajjal, a kentaurokkal állnak csak háborúban, igaz, velük oly régóta, hogy már senki sem emlékszik, pontosan mi is robbantotta ki a harcokat a két faj között.
Városaik ugyan nincsenek, mégsem nomádokként, hanem kicsi, elszórt közösségekben élnek.



Tarkata:

A Külső Világ második legnépesebb faja.
Az árnybirodalmi onik és a külső világiak kereszteződéséből jöttek létre, és eredetileg az Árnybirodalomban éltek, ám később valahogy képesek voltak elhagyni a Poklot és átvándorolni a Külső Világba, ahol aztán nem sokkal később annyira elterjedtek, hogy őket is az őshonos fajok közé kezdték sorolni.
A tarkaták alapvetően emberszerű testalkattal bírnak, a csontozatuk azonban sokban különbözik más humanoidokétól.
A testtartásuk görnyedtebb, amitől alacsonyabbnak tűnnek a valóságnál, az arccsontjaik pedig szinte teljesen eltérnek az emberekétől.
Széles, kerekded fejük van, arcuk legfőbb jellegzetessége a hosszú, tűéles fogaik, amitől az arcuk más fajok tagjainak szemében visszataszítóvá, rondává válik.
Ezen kívül az alkarjukban kialakult egy új csont is, amely a módosult alkarizmok által a macskák karmaihoz hasonlóan akaratuktól függően ki- és behúzható a karjukba. Ennek a pengeéles csontkaromnak a segítségével veszélyes és halálos ellenfelek bármely harcban, amely tényt ki is használják, hisz a nomád életmód mellett általában ha kell nekik valami, azt erőszakkal veszik el.
Ugyanezen okból kifolyólag ők alkotják a külső világi hadsereg gerincét is, igaz, a fajuk aktuális vezetőjét leszámítva egy tagjuk sincs magas rangban a seregben vagy akár a társadalmon belül.



Démon:

A legtöbb démon az onikból fejlődött ki.
Hogy a folyamat miként zajlik le, nem ismert, de az biztos, hogy egyes onik az idővel alacsony tanulási képességeik ellenére is olyan belső hatalomra tesznek szert, amivel képesek levetkőzni az állatias ösztöneiket, és intelligens élőlényként folytatni a létezésüket.
Szinte kivétel nélkül mindegyikük képes teljesen emberi testet ölteni, bár némelyiküknél ez a forma gyengébb, mint a valódi alakjuk.
Eszüknek, ügyességüknek, álnokságuknak és leleményességüknek hála ők alkotják az Árnybirodalom vezető kasztját.
Némelyikük azonban az intelligencia mellett a halandókhoz hasonló lélek kezdetleges csírája is kialakul, amitől elfordul az addigi lététől, és megpróbál kijutni az Árnybirodalomból, hogy a halandók világában éljen inkább, távol a szülőbirodalma zűrzavarától.
Az árnybirodalmi démonokon kívül léteznek még olyanok is, melyek a halandókból alakultak ki, többnyire hatalmas erejű varázslatok vagy átkok hatására. Ilyen lehet például az Idősebb Istenek átka, de akár egy félresikerült, magas szintű mágikus kísérlet is.
Bár ezeknek a lényeknek nincs közük az Árnybirodalomhoz, némelyikük soha nem is halt meg, a külső és belső hasonlóság miatt őket is a démonok fajába szokás sorolni.



Szellem:

Az Árnybirodalom legnépesebb faja.
Az ide távozott lelkek többsége felveszi a Pokolban a halandó teste tükörképét, ami, amíg a gazdája az Árnybirodalomban tartózkodik, többnyire megszólalásig hasonlít az eredetire.
A birodalmat elhagyva azonban a test hamar oszlásnak indul, és nemsokára teljesen életképtelenné válik, a hozzátartozó lélek pedig visszakerül az Árnybirodalomba, ahol egy új helyi test formálódik köré.
A szellemek többnyire megtartják halandó életük emlékeit és a jellemüket is, sokuk azonban a Pokolban töltött ideje alatt lassan megváltozik, akár a hosszas idő, akár az elszenvedett kínzások hatására.
A szellemek szolgáltatják ugyanis az Árnybirodalom fővárosának, Nekrosnak a védelméhez szükséges energiát, a testük mágikus elemésztésével tartják fenn a várost védelmező varázspajzsot.
Ám nem csak ilyen fajta gyötrelmeket kell kibírniuk, számos kínzókamra áll a helybéli démonok rendelkezésére, hogy meggyötörjék a szellemeket, akik nem mellékesen a táplálkozásukhoz szükséges húsalapanyagot is jelentik a szemükben.
Mindezek mellett azonban a szellemek örökléte általában háborítatlanul telik, ám a lehetséges fenyítések és kínzások miatt legtöbbjük visszahúzódó, és engedelmes szolgaként tűri a sorsát az Árnybirodalom síkjain.



Lidérc:

Egyes, az Árnybirodalomba érkező lelkek olyan körülmények között voltak kénytelenek távozni az élők sorából, amik túl nagy nyugtalansággal töltötték el a lelküket ahhoz, hogy az elfogadja saját halandó létének végét.
Az ilyen lelkek nem változnak szellemekké, ahogy a legtöbb ide érkező lélek, és sokszor nem is elég gonoszak ahhoz, hogy a birodalmat átszövő mágia kifordítsa a lényüket a saját valójából, és onivá változtassa őket.
Belőlük lesznek a lidércek, olyan holtak, akik a szellemük belső erejéből alkotnak új testet maguknak a Pokolban.
Ez az átalakulás időnként külső segítséggel is végbemehet, illetve egyes esetekben az is előfordul, hogy a frissen a Pokolba érkezett szellem az ott elszenvedett kínzások következtében alakul át lidérccé.
Ezek a lidérctestek általában ellenállóbbak, mint a szellemeké vagy az oniké, és sokszor a hozzájuk tartozó lélek legmélyéről felszabadult energia hatására szokatlan, erőteljes képességekre is szert tesznek.
Továbbá, mivel ezek a testek nem a szellemekéhez hasonló módon keletkeznek, az Árnybirodalmon kívülre kerülve sem kezdenek el azokhoz hasonlóan oszladozni.
Ugyanakkor a Poklot elhagyva a lidércek kivétel nélkül jelentősen legyengülnek, mert a lidérctest a különleges képességeihez szükséges energia nagy részét nem a lelkükből, hanem magának az Árnybirodalomnak a mágikus szövedékéből nyeri.
A lidérc név leginkább csak gyűjtőfogalom.
A lidércek fizikai valójában, képességeikben, motivációikban és céljaikban általában kevés közös van, alig megfogható árnyalakoktól élettelen kristálytestet öltő jelenésekig bármi előfordulhat közülük.



Szeidan:

Vagyis rendbirodalmiak.
Ők is az emberszerű fajok sorát gyarapítják, de a külső világiakhoz hasonlóan nagyobb természetes mágikus affinitással és hosszabb, akár a félezer évet is megközelítő élettartammal bírnak.
A birodalmukban kialakult rendszeretet nem csak a társadalmukba, de magukba a lényükbe is beleitta magát.
A szeidanok többsége elkötelezett a törvények betartása és betartatása mellett.
A Rend itatja át a testüket is, a szinte tökéletes immunrendszerük ellenáll mindenféle ismert fertőzésnek és betegségnek, ráadásul elég gyorsan gyógyul is.
Ennek következtében sose sajátították el az orvostudományok egyetlen fajtáját sem.
Számukra fontosabb az olyan absztrakt dolgok, mint a rend fenntartása, mint akárki élete vagy halála.Igaz, maga a faj genetikailag nem tökéletes, előfordulnak olyan egyedek, akik elfordulnak a rendtől és fellázadnak ellene, vagy egyszerűen csak olyanok, akik a bizonyos fokú tökéletlenségük miatt végül bűnre vetemednek. Igaz, ezek legtöbbjét a rendszer hamar kiszűri önmagából.



Káoszbirodalmi:

Ez a megnevezetlen faj megint csak emberszerű, vagy legalábbis valaha genetikailag az emberekhez hasonlítottak leginkább.
Ellenlábasaikhoz, a szeidanokhoz hasonlóan hosszú élettartammal és természetes mágikus erőkkel rendelkeznek. Azonban mindegyikük a legteljesebb szabadság nevében egyedivé teszi a saját testét, akár tetoválásokkal, akár öncsonkítással, akár különféle varázslatok segítségével, melyeknek hála olyasmikre is képesek a saját fizikai valójukkal, amire egyetlen más faj tagja sem.
A káoszbirodalmiak a vizet tisztelik, és fontosnak tartják a káosz elterjesztését, de ezen kívül semmi közös nincs a fajuk tagjaiban, akik mind különféle vallási és filozófiai nézeteket vallanak.
Senki sem tudja, pontosan hogyan tudnak kommunikálni egymással, mert bár a legtöbbjük a birodalmak közös kereskedelmi nyelvét beszéli, azt fordítva, fordított értelmezéssel vagy teljesen véletlenszerű szórenddel teszi, amitől a Káoszbirodalomba látogatók általában nehezen vagy sehogy se képesek megértetni önmagukat.
A jelek szerint ez a káoszbirodalmiaknak mégsem okoz semmiféle nehézséget.
Egyes káoszbirodalmiak meggyőződése olyan erős lehet a káosz hatalmát illetően, hogy képesek a puszta akaraterejükkel elszakítani magukat az élet és a halál körforgásától, és se nem élőként, se nem holtként, de még csak nem is élőholtként folytatni a létezésüket.
Mások viszont a halált, a szervezet teljes leállását tekintik a káosz legtisztább formájának, így annak elterjesztését vagy elnyerését tartják saját létcéljuknak.



Kentaur/minótaurusz:

Nem tudni, honnan kerültek a kentaurok a Külső Világba, viszont olyan régóta ott élnek már, hogy őshonos fajnak számítanak.
Lószerű alsótesttel rendelkeznek, ami egy vastag, erőteljes, egyensúlyozásra használt farokban végződik; a felsőtestük pedig emberszerű, a fejükön viszont kecskeszarvszerű kinövésekkel, a könyökükön pedig szarupengékkel. Mind a ló- mind az embertest jóval nagyobb fizikai erővel bír, mint az elsőre gondolható volna, és ez a velük született nagy fokú mágikus képességeikkel kiegészítve veszélyes és halálos ellenfelekké teszi őket.
Alacsony szaporodási ütemük és kis létszámuk miatt azonban nem számítanak komoly hatalmi tényezőnek a Külső Világban, ráadásul az idejük nagy részét az ősellenségeikkel, a shokanokkal vívott háborújuk köti le, amelynek eredetére és kiváltó okára már egyik faj egyetlen tagja se emlékszik.
A kentaurok patriarchális rendszerben élnek, a hímek a vezetők.
Ugyanakkor nőstény kentaurt eddig még senki sem látott, ezért egyes feltételezések szerint azok vagy külső szemlélő számára megkülönböztethetetlenek a hímektől, vagy a fajuk másmilyen, aszexuális úton szaporodik.
Nemrég egy birodalmi szintű mágikus átok következtében a kentaurok minótauruszokká változtak.
A változás legszembetűnőbb hatása, hogy a négylábú alsó testük kétlábúvá vált, és ezzel együtt a farkuk is megrövidült.
A másik fontos változás, hogy a biológiai eredetű mágikus képességeik is megközelítőleg a felükre apadtak, jóval sebezhetőbbé és kiszolgáltatottabbá téve a fajukat.



Szaurin:

Egy, eredetileg a Földön élt és elterjedt faj, akiknek azonban egy globális katasztrófa miatt el kellett költözniük a Földi Birodalomból, és Zaterra mocsaraiban telepedtek le.
A szaurinok, akiket ragadozóknak vagy zaterraiaknak is szoktak nevezni, a hüllőkből fejlődtek ki.
Természetes állapotukban egy két lábra emelkedett gyík látszatát keltik, akiknek a mellső végtagja kézszerűvé fejlődött, a lábuk és a farkuk viszont még magán hordozza az őseik biológiai jegyeit.
A szaurinok a legtöbb földi hüllővel ellentétben melegvérűek, ennek következtében mind fizikailag, mind szellemileg szokatlanul gyorsak.
Ám a legnagyobb előnyük az alakváltó és álcázó képességük, melyek segítségével könnyedén képes bármelyikük emberi alakot ölteni, vagy visszatérve a hüllőszerű formájához, a bőrfelszíne színárnyalatainak megváltoztatásával a kaméleonokat megszégyenítő adottsággal beleolvadni szinte bármilyen környezetbe.
Egyes példányok ez utóbbi képességet olyan mértékben uralják, hogy nem egyszerűen felveszik a környezetük színét, hanem a fényt meghajlítva maguk körül teljes egészében láthatatlanná válnak a szem számára.
A szaurinok matriarchális rendszerben élnek, társadalmukat egyetlen Királynő uralja, aki maga választja ki minden egyes alkalommal azt a hímet, amellyel párásodva tojást kíván rakni.
A hímek ösztönös engedelmességgel viseltetnek az uralkodónőjük és a nőstények iránt,és általában komoly mentális megterhelést jelent nekik, ha a birodalomból elutazva huzamosabb ideig megszakad a telepatikus kapcsolat köztük és a Királynő között.



Kiromanta:

Nagyon keveset tudni erről a Shao Kahn által kipusztított fajról.
Annyi bizonyos, hogy a tagjaik emberszerűek voltak, bár a hajuk és a bőrük jóval világosabb volt bármely más humanoid fajénál.
A legszembetűnőbb tulajdonságuk a jég feletti uralom volt, ami egészen addig terjedt, hogy melegvérű faj létükre a mások számára elviselhetetlen hidegben érezték csak kényelmesen magukat.
A társadalmi berendezkedésükről, vallásukról és filozófiájukról semmi sem maradt meg, mint ahogy egyetlen ismert túlélője sincs már a fajnak, csak a Földi Birodalomba menekült egyedeik távoli, az emberekkel keveredett leszármazottai.
Ugyanakkor érdekes tény, hogy bár a faj a jelek szerint sok ezer éve kipusztult, a képességeik mind a mai napig teljes erővel jelen vannak a leszármazottaikban, ami azt sejteti, a génjeik dominánsabbak, mint bármely más ismert emberszerű fajé.



Vámpír:

A Vaeternus birodalmában élő nép tagjai külsőre leginkább egy olyan emberre hasonlítanak, akinek a hátán egy denevérszerű bőrszárny található.
Ezzel a szárnnyal képesek is repülni.
A földi legendákhoz hasonlóan a vámpírok más emlősök vérével táplálkoznak, bár hagyományosan az értelmes, humanoid fajok vérét részesítik előnyben a táplálkozásuk során.
Mivel a saját birodalmukban nincs zsákmány, így más világokban keresnek mindig maguknak áldozatot, ezzel a birodalmak legtöbbet utazó fajának számítanak.
A vámpírok teste különösen érzékeny az ultraibolya-sugárzásra, amelyet a saját világuk napja semmilyen mértékben nem bocsát ki, és a többi birodalomé is csak korlátozottan, a Földé viszont olyan nagy mennyiségben, hogy ott szinte csak éjszaka képesek a szabadban mozogni.
Emiatt, ha tehetik, a lehető legritkábban keresik csak fel azt a birodalmat.
A vámpírok nagyon sokáig élnek, ám nem halhatatlanok.
Faji sajátosságuk még a minden részletre kiterjedő megfigyelés és a kiváló emlékezőtehetség, sokuk pedig külső szemlélő számára mániákusan aprólékosnak tűnhet.
Ennek köszönhetően azonban sikerült egy olyan kiterjedt könyvtárat létrehozniuk, amelyben a sajátjukon kívül szinte az összes, általuk meglátogatott világ és faj történelmét feljegyezték aprólékos gondossággal.
Mivel nincs ismert természetes ellenségük, és a legtöbb fajt zsákmánynak nézik, a vámpíroknak nincs szokványos értelemben vett hadseregük, és a vándor életmódjuknak hála központi kormányuk vagy kialakult társadalmi szokásaik sem.
A természetes öregedésükkel se a testük, se a szellemük nem épül le, és kiváló memóriájuknak hála, ahogy idősödnek, úgy lesznek egyre tanultabbak, bölcsek.
Ennek következtében a vámpírok felnéznek az öregeikre, a birodalmukon belüli ügyek intézését is a Vének Tanácsa látja el, akik egyben a legrégebbi és legveszélyesebbnek vélt tekercsek őrzői is.



Kiborg:

Bár nem teljesen tekinthetőek külön fajnak, tekintve, hogy az összes kiborg emberekből alakult ki mesterséges módon, eltérő sajátosságaik miatt külön fajként szokás kategorizálni őket.
A kiborgokat a földi nindzsaklánban, a Lin Kuei-ben állították először elő, ottani időszámítás szerint 1994-ben, így ők a birodalmak legfiatalabb értelmes faja.
Az úgynevezett automatizálási folyamat során az emberi alanyok köré egy mesterséges, nanotechnológián alapuló burkot építenek, amelynek a központi vezérlőrendszerét közvetlen az alany idegrendszerébe integrálják molekuláris szinten.
Ennek köszönhetően a folyamat véglegessé és visszafordíthatatlanná válik.
Az eljárás során fellépő komoly fizikai terhelés egyes alanyok számára végzetesnek bizonyul, ezeket az egyedeket aztán csakis a programjuk, a beléjük táplált mesterséges intelligencia (MI) irányítja, és nem is tekinthetőek élőlénynek, mivel a lelkük addigra már a túlvilágra távozott.
Mások esetében a lélek a beépített programba integrálódik, amelynek elméleti szinten örökre csapdába kellene ejtenie azt, ám előfordulhat, hogy a lélek külső vagy belső hatásra kiszabadul onnan, és visszaveszi az uralmat az MI-től.
Az ilyen gép-ember hibridek aztán lélekben emberként, ám a nanoburoknak hála megnövekedett fizikai erővel, igen komoly ellenálló képességgel, és a beépített processzornak köszönhetően az emberi agynál nagyobb nyers számítási kapacitással bírnak.



Elementál:

Szintén egy mesterségesen létrehozott faj, bár egyes híresztelések szerint léteznek természetben is előforduló elementálok.
Ahogy a nevük is sejteti, az elementálok fizikai valója valamelyik őselemből – tűz, víz, föld és levegő – áll, nem alkotja szerves anyag.
Az életet az erre a testre bocsátott mágia adja nekik, bár hogy van-e lelkük, még nem bizonyított.
Lényük mivoltából adódóan mindegyikük képes nagy mértékben uralni azt az elemet, amelyből alkották.



Idősebb Isten:

A legősibb faj, az Idősebb Istenek már akkor léteztek, amikor még a Birodalmak sem.
Eredetileg heten voltak, ám nem sokkal azután, hogy megalkották a Birodalmakat, az egyikük fellázadt ellenük, és száműzték őt.
Ugyanez a bukott isten aztán jóval később visszatért, és megölte az egyiküket. A helyét megpróbálták feltöltenie gy alacsonyabb rangú isten maguk közé emelésével, ám az öt év után elhagyta őket, és azóta se tért vissza.
Az Idősebb Isteneknek nincs meghatározott fizikai alakja, se lelke, vagy bármilyen metafizikai kivetülése.
Ritkán jelennek meg bármely lény, még az istenek előtt is, és akkor is az alakjuk alkalomról alkalomra változik.
Több szóbeszéd is járja, hogy miként „néznek” ki a legtisztább, legfedetlenebb formájukban – mely elméletek közt szerepel a gigantikus, szürkéskék humanoid, de az Onaga, a Sárkánykirály által elterjesztett Sárkánymedálon található sárkány is -, ám eddig még senki se akadt, aki valóban látta is volna őket így.
Senki sem tudja, miként léteznek, de az biztos, hogy vannak. Az Ürességből, egy sehol és semmikor létező fogalmomból szemlélik a Birodalmakat.
Bár mindegyikük gyakorlatilag felfoghatatlan szintű, bár az is meglehet, hogy minden szempontból korlátlan mértékű hatalommal bír – melyet mindegyikük az idők kezdetén egy-egy szent tárgyba, a Kamidogukba zárt el -, egy fogadalom miatt sose avatkoznak be közvetlenül a Birodalmak életébe.



Isten:

Feltételezhetően az Idősebb istenek teremtették őket a Birodalmak létrehozásával egy időben, hogy aztán ezekre a lényekre bízzák a frissen megalkotott világok védelmét. Minden egyes birodalomnak megvan a maga kirendelt védőistene, aki elméletben a többi oda tartozó istennek is a parancsolója egyben (bár ez a hierarchia birodalmanként eltérhet).
A különböző birodalmak istenei a legtöbb világban egy-egy természeti, fizikai vagy metafizikai jelenség vagy fogalom védnökeivé vagy megszemélyesítőivé váltak, ami alól sokszor a kirendelt védőisten sem jelentett kivételt.
Az erejüket is az otthont adó birodalmuk natív mágikus mezejéből nyerik.
Az istenek a halandókhoz hasonlóan különböző személyiséggel bírnak, és annak ellenére, hogy kortalanok, vagyis biológiai értelemben véve az onikhoz hasonlóan soha nem is éltek, sokkal tanulékonyabbak az árnybirodalmi lényeknél.
Ám ezt a tanulékonyságot erősen korlátozza, hogy a feladatuk ellenére sokuk egyáltalán nem törődik a halandókkal, az idejük javát a Mennyekben, a számukra megalkotott félig-meddig a birodalmakon kívüli dimenzióban tölti.
Vannak olyan tagjaik is viszont, akik sok időt töltenek a rájuk bízott világokban, és a lehetőségeikhez mérten aktívan befolyásolják annak életét.
Még olyan esetek is ismertek, amikor istenek halandókkal léptek frigyre, és ebből a nászból félistenek születtek.
Az istenek léte ugyan nem kötődik fizikai testhez, de a Mennyeken kívül nem létezhetnek egy valós test nélkül.
Ez általában annak a birodalomnak a domináns fajára hasonlít, amely az adott isten fennhatóságát képezi.
Ezt a testet szinte lehetetlenség elpusztítani, ám ha mégis sikerül, az csak az isten esszenciáját szabadítja fel, ami aztán a neki otthont adó birodalomban – vagyis nem a Mennyekben – gyűlik össze, hogy az isten egy új test kialakításával új létet, egy emlékek és jellembéli hovatartozás nélküli életet kezdhessen.
Ám az isteni esszencia sem elpusztíthatatlan, különösen a Mennyekben nem, ahol az a maga természetes, védtelen valójában létezik.
Ha ezt az esszenciát sikerül bármely módon megsemmisíteni, az isten örökre elenyészik, a tudata, a léte és a lelke is megsemmisül.