logo

Hungary Mortal Kombat

Facebook csoport honlapja


Birodalmak

Birodalmak

A Mortal Kombat világában a birodalmak egy-egy különálló létsíknak felelnek meg.
Az egymáshoz viszonyított helyzetüket leginkább úgy lehet érzékeltetni, hogy minden egyes birodalom egy más és más méretű tűnek felel meg, ami egyetlen tűpárnába – a Nexus-ba - van tűzve, és amely tűpárna pedig egy talpazaton, a Földi Birodalmon nyugszik, melyet amúgy szokás még a Birodalmak keresztútjának is emlegetni.
Minden egyes birodalom egyetlen világot (ami nem feltétlenül egy bolygó) tartalmaz, a méretük pedig néhány országnyitól egészen a végtelenig terjedhet.
Ezeket a birodalmakat az Idősebb Istenek teremtették akkor, amikor legyőzték és részekre szaggatták az Egyetlen-t. A Birodalmak nem egyszerre keletkeztek, az Idősebb Istenek egyesével, emberi mércével mérve hosszú időn át alkották őket.
A különböző világokat misztikus átjárók, más néven portálok kötik össze, melyek legtöbbje csak két meghatározott világ között teszi lehetővé az átjárást.
Egyes lények, mint például az istenek és a nagy hatalmú mágusok képesek maguk is átjárókat nyitni a Nexus-on át, amely segítségével szinte korlátozás nélkül utazhatnak a Birodalmak között.
Habár számos ilyen világ létezik az MK világában, a játékokból megismert cselekmény mindössze néhányra korlátozódik.




Földi birodalom:

Vagy másik nevén a Föld Birodalma.
Bár a kisebb birodalmak közé tartozik, az a tulajdonsága, hogy innen minden másik létsíkra nyílik legalább egy átjáró, különösen fontossá teszi a Birodalmak életében.
Igaz, hogy a jelenlegi domináns faja, az emberek, csak néhány tízezer éve léteznek, mégis számos alkalommal találkoztak már a többi világ képviselőivel, igaz, ezek a találkozók általában egyetlen területre korlátozódtak, és még azok is, amelyek széles körben ismertek voltak, idővel a feledés homályába vesztek.
Az MK világának emberisége ugyan a mi valóságunknál régebb óta megalapította a saját civilizációit, a modern történelmük egészen a XX. század végéig szinte teljesen megegyezett a miénkével.
A leglényegesebb különbségek Kínára és a távol-keleti térségre korlátozódtak, amely régió már a legrégebb óta viseli ott magán a civilizáció nyomait, és ahol a leggyakrabban bukkantak fel a történelem során más birodalmakból érkezett látogatók is.
Ám Kína mellett jelentős szereppel bír még az Amerikai Egyesült Államok, amely a Föld védelmezésével megbízott Különleges Alakulat otthona; Japán, amely komoly technológiai hátteret biztosít minden egyes fontosabb csoportosulásnak bolygószerte; illetve a szibériai fennsík is, ahol számos komoly hatalmi tényező megfordult a utóbbi időkben.
A Földi Birodalom domináns faja az emberiség, akik a szaurinoktól vették át ezt a szerepet.
Az emberek számos más birodalommal ellentétben számos társadalmi, ideológiai, vallási és politikai csoportra oszlanak, továbbá a faj sorsának irányítása is számos ország kormányzatán, nem egyetlen uralkodón vagy vezetői tanácson múlik.
Ugyanakkor vannak olyan csoportosulások, amelyek az egész bolygón kifejtik ténykedésüket, mint például az Amerikai Különleges Alakulat és az alájuk tartozó Külvilág Felügyelő Ügynökség, a Lin Kuei, és a Vörös Sárkány.
mortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

Külső világ:

A legnagyobb, halandók által benépesített birodalom, és egyben az egyik legsokszínűbb is.
Területét nagyban növelik a hozzá csatolt vazallus létsíkok, melyek mindegyikét vagy a jelenlegi, vagy az előző uralkodó hódította meg és láncolta mágikus úton a Külső Világhoz.
A hódítások következtében szinte mindenféle éghajlat, tereptípus és faj képviseli magát itt valamilyen mértékben, de a leginkább csak öt őshonos fajt szokás számon tartani:

  • Sárkányok: bár elméletileg kihaltak, ez a tény nem vezető teljesen biztosra.
    Bár kevesen voltak mindig is, természet adta képességeiknek köszönhetően évmilliárdokig ők uralták a Külső Világot.

  • Külső világiak: a jelenlegi legnépesebb faj, egyben az uralkodó nép is.

  • Tarkaták: Egy mágikus kísérlet eredményei.
    Ez a nomád nép adja a Külső Világ katonai erejének nagyját, de nem ők képviselik a legfőbb katonai erőt a birodalomban.

  • Shokanok: egy ősi faj, a sárkányok és a külső világiak keveredéséből jött létre.
    Komoly politikai erőt képviselnek, és régóta harcban állnak a riválisaikkal, a kentaurokkal.

  • Kentaurok/minótauruszok: Kis létszámú, de komoly természet adta előnyökkel bíró faj, akik számtalan évszázada erővel próbálják átvenni a shokanok helyét a Külső Világ társadalmában.

 

A Külső Világ hivatalos vezetője a legfőbb uralkodó, a császár (jelenleg Shao Kahn).
Közigazgatási szempontból viszont számos tartományra oszlik, melyek mind saját társadalmi berendezkedést követnek.
Egyes tartományok félig önálló királyságokként létezhetnek, saját uralkodóházzal, melyeknek vezetője közvetlenül a császárnak tartozik számadással, de vannak területek, amik egymástól szinte teljesen független, kormányzók által irányított városállamokra oszlanak, és vannak szinte lakatlan, a központi irányítástól távol eső, félig barbár állapotokba süllyedt régiók is.
Mivel Shao Kahn számos alkalommal, egyértelműen kijelentette, hogy legfőbb célja minden létező birodalom leigázása és a Külső Világba olvasztása, így a többi létsík általában ellenséges hatalomként tekint a Külső Világra. Egyedüli ismert kivétel ez alól a Káoszbirodalom, amely semlegesen vagy támogatóan tekint Kahn törekvéseire, és az Árnybirodalom, melynek egyes síkjai hivatalos szövetségre léptek az uralkodóval.
Bár utószóként megemlítendő, hogy egészen az édeniai háború betetőzéséig az egyik földi birodalmi vállalat, a Midway, fenntartott egy közönségkapcsolati irodát a császári palotában, melyet a cég 2008-as csődeljárásakor felszámoltak.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Édenia:

Vagy az Éden Birodalma.
A nagyobb birodalmak közé tartozó Édenia lakossága a birodalmak egyik leghosszabb természetes élettartammal bíró fajaként csak nagyon lassan volt képes bármiféle jelentős változás kivitelezésére a társadalmán vagy tudományán belül.
Ez azonban a népesség tagjaival született jelentős mértékű mágikus képességeknek és a birodalom védőistenének hála nem jelentett veszélyt a világukra nézve egészen addig, amíg Shao Kahn, a Külső Világ császára, inváziót nem indított a birodalom ellen.
Édeniának ugyan sikerült visszavernie az első támadást, ami arra kényszerítette a császárt, hogy hivatalos keretek között, a Halálos Viadalok által folytassa Édenia bekebelezését célzó erőfeszítéseit, ám a hadakozás olyan komoly veszteségeket okozott az amúgy több évezredes életciklussal bíró népben, hogy végül elveszítették a Tornákat, majd egy második támadás során a királyi családjukat – élén az utolsó királlyal, Jerroddal – és a szabadságukat is.
És közel 10.000 évig nem is nyerték már azt vissza.
Édenia a megszállás előtt az egyik legidillibb birodalom hírében állt, a róla szóló legendák szolgáltatták a Földi mitológiák Édenkertjének alapjait is.
A főleg füves rétekben és erdőkben bővelkedő világ társadalmi berendezkedése leginkább egy középkori földi monarchiáéra emlékeztetett: a királyi család kezében lévő hatalom mellett több nemesi család is komoly politikai erőként működött a világ életében, míg a köznép tagjai nem bírtak semmiféle beleszólással a belügyekbe.
Édeniában egyetlen uralkodó faj élt, akik önmagukat egyszerűen csak édeniaiaknak nevezték.
Történelmük során számos alkalommal léptek kapcsolatba más fajokkal, közülük is legtöbbször az emberekkel, akiknek a birodalmában a földi faj felemelkedésének hajnalán több vallási szektát is létrehoztak.
Bár alapvetően igyekeztek kimaradni más birodalmak ügyeiből, a legtöbb helyen jóságukról és kedvességükről voltak ismertek.
A felszabadulása után Édenia politikailag sokkal aktívabbá vált, főleg ami a Földi Birodalmat illeti.
A két világ szoros együttműködést épített ki egymással, de Édenia ezen felül Szeidóval is kapcsolatban áll. Igaz, az őket a Rendbirodalomhoz fűző viszony meglehetősen hektikus, és hajlamos az elhidegüléstől egészen a katonai együttműködésig terjedő skálán mozogni.
Bár vannak politikai kísérletek más egyezségek felállítására is a Birodalmakon belül, jelenleg még csak ez a két világ számít Édenia komolyabb diplomáciai partnerének.
Rajtuk kívül pedig természetesen az elviselt sérelmek hatására Édenia az elmúlt éveket szinte teljes egészében háborús viszonyban töltötte a Külső Világgal.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árnybirodalom:

Vagyis a Pokol.
Az egyetlen birodalom, amelyről kétség kívül bizonyított, hogy végtelen kiterjedéssel bír, ráadásul nem csak egyetlen síkon, hanem szinte meghatározhatatlan számún.
Igaz, ezek közül a helyi népesség nagyja mindössze egy maroknyin él.
Az Árnybirodalom egész valója mágikus természetű.
A birodalomba elméletben be se teheti a lábát az, akinek a lelkét bizonyos mértékben nem feketítette be a gonoszság. Ezen kívül, mivel ez a világ szolgál a halandók közül eltávozott gonosz lelkek gyűjtőhelyéül, csakis a halandók képesek elhagyni azt külön segítség vagy az istenek engedélye nélkül, bár voltak már példák korában is szökésekre, de arra is, hogy valaki a lelkében a gonosz érintése nélkül lépett be ide.
Az Árnybirodalom őslakosainak az onik számítanak, és közülük is csak a világ teremtésekor életre kelt példányaik. Rajtuk kívül az Árnybirodalom népességét az ide távozott lelkekből kialakult fajok alkotják, mint:

  • Szellemek: a legnagyobb létszámmal bíró helyi faj.
    A különböző metafizikai hitekkel ellentétben az árnybirodalmi szellemek hús-vér testtel bírnak a birodalmukban, melyet meg lehet kínozni és el is lehet pusztítani.

  • Onik: Egyes ide érkezett lelkek olyan gonoszak voltak, hogy a Pokolba érvén szinte teljesen kifordultak önmagukból – néha az itteni démonok és kínzómesterek közreműködésével – hogy aztán csatlakozzanak a helyi onikhoz.
    Akárcsak az ős-oniknak, nekik sincs közös fizikai jellemvonásuk, emberszerűtől egészen az amorf testalkatúig terjedhetnek.

  • Lidércek: Valahol a szellemek és az onik között helyezkednek el.
    Általában a nyugtalan lelkek válnak lidércekké, de egyes megkínzott szellemek is azzá alakulhatnak.

  • Élőholtak: nem ismert, hogy pontosan mitől is válik egy ide távozott lélek szellem helyett élőholttá, de az biztos, hogy számos csontváz, zombi és ghoul lakja azokat a síkokat, amelyeken kevés szellem él.
    Az élőholtak általában nem voltak képesek megtartani a halandó létük emlékeit és értelmét, agyatlan lényekként vándorolnak a pusztában, szellemekre vadászva, vagy az onik zsákmányául szolgálva.

  • Démonok: Egyes onik az évezredek, esetleg évmilliók során magasabb szintre fejlődnek fajtársaiknál, és démonokká válnak.
    Az egyik közös vonásuk, hogy képesek emberi alakot ölteni, amely formát szinte bármeddig fenn tudják tartani, bár némelyikük ilyen formában gyengébb, mint a valódi alakjában.
    Azon tagjaik, akik a fővárosba költöztek, általában vezető szerepet töltenek be a Pokol hierarchiájában.

 

Az Árnybirodalom különböző síkjai más és más földrajzzal bírnak, de a legismertebbek általában a klasszikus mitológiák Poklára emlékeztetnek: lávatavakkal és vulkánokkal teleszórt, kopár, barátságtalan pusztaságok.
Egyetlen komoly település ismert csak, Nekros, a helyi varázslók által emelt városkomplexum, ami az Árnybirodalom urának otthonául szolgáló központi torony székhelyéül is szolgál az esetek többségében – bár maga a központi Torony képes mágikus teleportáció segítségével helyet változtatni, ha az ura úgy akarja.
A várost egy varázsmező védelmezi meg az Árnybirodalom pusztáinak viszontagságaitól és az azokat járó kóbor oniktól.
Az erőmező fenntartásához szükséges energiát általában a helyi szellemek megkínzásából nyerik: képesek az elszenvedett gyötrelmeket halálenergiává alakítani, hogy az táplálja a védővarázslatot.
De a szellemek – amúgy újrateremtődő – testeinek húsvermekben történő elemésztése is sok energiával látja el a központi mágiatornyokat. Mind közül azonban a legkeresettebb és legértékesebb energiaforrás a Pokolba tévedő halandók életenergiájának megcsapolása, mely következtében egyetlen halandó sem képes huzamosabb időt tölteni Nekrosban anélkül, hogy a kezdeti gyengeség és fáradékonyság után ne szipolyozzák ki az utolsó csepp életet is belőle.
Bár hivatalosan az Árnybirodalomnak létezik uralkodója, aki korlátlan hatalommal bír a birodalma minden teremtménye felett, a Pokolnak nincs központi közigazgatása vagy politikai rendszere, és mivel a lakosság nagy része sose hagyhatja el a világát, így az Árnybirodalom hivatalosan nem áll semmiféle diplomáciai kapcsolatban egyetlen másik birodalommal sem.
A többi birodalom pedig vagy csak a saját hiedelemvilága kitalált részének képzeli a Poklot, vagy az élők nagy részéhez hasonlóan túlságosan is tart tőle, hogy felvegye vele a kapcsolatot, vagy teljesen semlegesen áll a létezéséhez.
Ennek ellenére akadnak létsíkok, mint például a Külső Világ, amely diplomáciai kapcsolatot létesített egyes pokolbéli frakciókkal, és szövetségre lépett velük, de nem ritka az sem, hogy egyes halandók szövetséget kötnek onikkal vagy démonokkal a hatalomszerzés reményében.
Továbbá kivételt képez még a Mennyekkel való kapcsolata is, amely a két létsík természetéből adódóan eredendően ellenséges, ám a halandó fajok által megörökített történelem alapján eddig még egyszer se fulladt tettlegességbe vagy háborúskodásba, sőt, arról sincs feljegyzés, hogy a két világ egyáltalán érintkezett volna valaha azon túl, hogy egyes istenek időnként bizonyos ügyeikből kifolyólag az Árnybirodalomba tévedhetnek.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeidó:

Vagyis a Rendbirodalom.
Édeniához hasonlóan a nagyobb kiterjedésű világok egyike, és egyben az egyik olyan birodalom, ami teljes egészében egyetlen filozófiai eszme köré építi fel saját társadalmát, kultúráját, politikáját, mágiáját, és bizonyos mértékben az őslakosai biológiai felépítését is.
Szeidóban minden és mindenki felett a rend áll.
Ez egy kívülálló szemében, a roppant részletes, minden létező esetre kiterjedő törvénykönyvben mutatkozik meg, a szeidói Alkotmányban, melynek betartatásáért a birodalom lakosságának legnagyobb részét foglalkoztató katonai szervezet, a Rendbirodalmi Gárda vagy Rendgárda, vagy – ahogy szinte mindenki nevezi - a Gárda a felelős.
A birodalom összes lakosa mértani pontossággal felépített városokban él, melyek felett egy központi kormányzati testület, a Szenátus gyakorolja a hatalmat.
A metropolisok mindegyike a színskála egy-egy eleméről kapta a nevét.
A négy legnagyobb és legjelentősebb ezek közül Aranyváros, Vörösváros, Zöldváros és Kékváros.
Magát a tájat jórészt füves pusztaságok, magányos, óriási fák, és ismeretlen eredetű, látszólag feneketlen, köd lepte szakadékok teszik ki, melyek felett kő- vagy kötélhidak ívelnek át.
A Rendbirodalom egyik legfőbb földrajzi jellegzetessége a kevés folyóvíz, ami folyamatos és komoly gondot jelent néha a létsík életében.
A szeidóiak a vizet általában kereskedelem útján szerzik be, bár sok káoszbirodalmi portyájuk legfőbb célja is a vízszerzés.
A birodalom egyetlen őshonos és domináns faja a szeidói, más néven szeidan: egy humanoid faj, akik leginkább a külső világiakkal állnak rokonsággal, és akik ritkán szoktak letelepedési engedélyt adni a világukban más fajok képviselőinek, és azt is szigorú feltételekhez kötik – bár a történelmükben akadnak kivételek, különösen komoly válsághelyzetek idejéről.
A szeidóiak nem tisztelnek egyetlen istent sem, a vallásukat a rend imádata teszi ki, amely annyira a társadalmuk részévé vált, hogy alkotmányosan tiltják a szabadság minden formáját, mely szerintük óhatatlanul is végül a káosz térnyeréséhez vezet.
Ez a nézet azonban a történelmük során több alkalommal is elégedetlenségekhez és lázongásokhoz vezetett.
Mivel azonban a korlátlan rend és a szigorúan és könyörtelenül betartatott törvények erőteljes biztonságérzetet is adnak a lakosság számára, így az összes ilyen próbálkozás eddig kudarcot vallott.
Szeidó vezetése és népe létük céljának hiszi, hogy mindenhol el kell terjeszteniük az általuk képviselt Rend igéjét, így komoly diplomáciai kapcsolatokkal rendelkeznek szinte az összes birodalomban.
Az ismert világok közül Édeniával és a Külső Világgal is álltak már szövetséges viszonyban, bár utóbbival általában ellenséges a kapcsolatuk.
Egyetlen világ akad csak, akikkel örökös háborúskodásban állnak, és ez a Káoszbirodaom.
A két világ között húzódó háború közismert a többi világ lakosai előtt, akik általában, ha tehetik és nem érkezik konkrét felkérés hozzájuk, igyekeznek kimaradni ebből a viszályból, mivel mind a Rend, mind a Káosz világának lakosai hajlamosak rossz szemmel nézni az ilyesfajta közbeavatkozásokat.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Káoszbirodalom:

A Rend Birodalmának gyökeres ellentéte, szinte minden elképzelhető szempontból.
A káoszbirodalmiak a teljes és kontrollálatlan szabadságban hisznek mindenek felett, oly mértékben, hogy még a birodalmuknak, de még a fajuknak sincs egyetlen elfogadott neve sem, de a kommunikáció is sokszor gondot okoz velük, mert a Földi Birodalomhoz hasonlóan számos nyelv honos benne. Igaz, a Káosz terjesztésének elérése érdekében a káoszbirodalmiak nagy része beszéli a birodalmak közös kereskedelmi nyelvét, bár sokuk képtelen megtagadni a természetét, és vagy fordítva, vagy fordított szósorrendben, vagy fordított értelemben beszéli azt. Mindössze egyvalami akad, amiben minden káoszbirodalmi osztozik, és ez a vallási meggyőződésük: a Káosz világában a vizet tisztelik istenükként.
A birodalomban a legfeltűnőbb építmények is többnyire a Káosz vagy a Víz templomai, és az egyetlen központi hatalomra távolról emlékeztető testületet is a Káosz papjai alkotják Egyes birodalmon túli történészek szerint a központosulás ilyen csökevényes maradványai annak köszönhetőek, hogy a Káoszbirodalom a nagyon távoli múltban egy teljesen átlagos, feudális berendezkedésű világ volt, azonban egy nap Kochal, a Káosz istene elszabadította a mítoszokban csak Viharként emlegetett jelenséget, ami gyökeresen megváltoztatta a világot, annak kinézetét, és a lakosait is.
A Káoszbirodalomban a Káosz szinte mindenben megmutatkozik.
Az őshonos faj tagjai - bár alapvetően mind humanoidok - számos különböző alfajjal bírnak, melyek között akad olyan is, ami már-már egy élőhalottra emlékezteti a megfigyelőt.
Sokuk ráadásul a hite minél érzékletesebb kifejezéseképp hajlamos az öncsonkításra, a testüket megváltoztató mágiák használatára, vagy kevésbé radikálisok esetében a szokatlan tetoválásokra.
A káoszbirodalmiak mindenféle rendszerességet és irányítást célzó eszközt vagy viselkedést megvetnek, a céltalanságot és a megmagyarázhatatlan tetteket viszont tisztelik, sőt, egyeseknél az oktalan viselkedés komoly szexuális vonzerőt is jelenthet.
A népet jól jellemzi az, hogy a legkedveltebb nemzeti elfoglaltság a Körbefutkosás nevű „sport”, melynek lényege, hogy mindenki teljesen véletlenszerűen rohangáljon fel-alá, lehetőleg minden látható rendszeresség és cél nélkül. Továbbá – bár ilyen formában nem létezik, de az őáltaluk érzékelt módon – a barátság jeleként értelmezik, ha valaki egyszer csak odalép hozzájuk, és verekedést provokál velük.
A birodalom földrajza tükrözi a lakosai eszményeit is.
A Káoszbirodalom számos, különálló, a nagy semmi felett lebegő szikladarabból áll, melyeket ismeretlen eredetű, azonnali teleportálásra alkalmas átjárók kötnek össze.
Ezek az átjárók sokban hasonlítanak a birodalmak közötti társaikhoz, amennyiben is legtöbbjük két pont között teszi lehetővé a közlekedést, ám egyes nagyobb hatalmú személyek képesek egyetlen portál segítségével elérni a birodalom összes többi kapuját is.
Továbbá helyi sajátosság még, hogy ezeknek a lebegő szigeteknek a felszínét jórészt kisebb-nagyobb kiterjedésű, édesvizű tavak vagy folyók teszik ki.
A Káoszbirodalom központi kormányzat híján nem áll hivatalosan semmiféle kapcsolatban egyetlen másik létsíkkal sem.
Ugyanakkor a Rendbirodalmat minden lakos megveti, és nemcsak a hitbéli különbségek miatt, hanem mert azok igen gyakran támadják meg őket, hogy vizet rabolhassanak tőlük.
A káoszbirodalmiak ezen túl a szeidóiakhoz hasonlóan fontosnak tartják, hogy más világokat is megismertessenek a Káosszal, így sok Káoszpapjuk más birodalmakban él, hogy ott hirdesse az igéjét.
És megemlítendő még, hogy a társadalmi anarchiát kihasználva számos másik birodalom körözött bűnözői, csempészei és nemkívánatos vagy szökésben lévő tagjai ebben a birodalomban húzzák meg magukat.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mennyek:

Az Árnybirodalom ellentéte.
Meglehetősen keveset tudni róla azon kívül, hogy a Pokolhoz hasonlóan fltételezhetően végtelen kiterjedéssel bír, ám nem ismert, hogy ezt több létsíkon, vagy csak egyen teszi.
Bár az, hogy a nevét csakis és kizárólag többes számban alkalmazzák, az előbbit sejteti.
Az ide távozott lelkek sorsáról semmilyen információ nem ismert, akiknek sikerült ugyanis valahogyan visszatérniük onnan, azok semmiféle emlékkel nem bírtak az ottlétükről.
Annyi feltételezhető csak, hogy a Mennyek a keresztény és az ázsiai hitvilág Mennyábrázolásai egyvelegéhez hasonlít leginkább.
Az összes isten - legyenek azok magasabb rangú kirendelt védőistenek, egyes metafizikai fogalmak vagy természeti jelenségek megszemélyesítői, vagy alacsonyabb rangú, egyéb istenségek - innen származnak.
A legelfogadottabb tézis szerint az Idősebb Istenek teremtették őket, ugyanakkor volt már példa arra, hogy a halandók lelkében támadt hit oly mértéket öltött, hogy az képes volt új isteneket alkotni a Mennyek mágikus mezejéből. Legyenek a feljebbvalóik, az Idősebb istenek vagy a halandók hitének teremtményei, annyi biztos, hogy az istenek kortalanok, minden halandó fajhoz mérten jelentős hatalommal bírnak, ámde nem egyidősek, ami azt feltételezi, hogy ha az erejük nem is függ a halandók hitétől, a megjelenésüknek köze lehet a hívőkhöz.
Az istenek legfőbb feladata az alájuk rendelt birodalom védelme külső és belső veszélyektől egyaránt, ám egyikük se hagyhatja el hivatalosan a saját létsíkját, és ha még meg is teszi ezt, akkor se lesz képes hozzáférni a hatalma forrásához a világa határain túl.
Ennek a hozzáállásnak a vonzata az, hogy a Mennyek minden tekintetben semleges álláspontot képvisel más létsíkokkal szemben, bár egyes metafizikai okok következtében az Árnybirodalom és a Mennyek lakói kölcsönösen megvetik egymást, igaz, ennek a gyűlölködésnek az eddigi feljegyzések alapján még egyszer sem volt semmiféle látható következménye.

mortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

Vaeternus:

Ezt a kisebb birodalmat még Shao Kahn csatolta a Külső Birodalomhoz az egyik hadjárata során.
Maga a birodalom azonban fizikailag nem olvadt bele a császár királyságába, és nem sokkal Kahn bukása után ismét el tudott szakadni tőle.
Vaeternust egyetlen faj, a vámpírok népe lakja.
A kasztrendszerbe tömörülő társadalmukat a legvénebb vámpírok Nagytanácsa vezeti.
Az egyének szociális helyzetét is szinte kizárólag az életkoruk határozza meg, bár kimagasló érdemekkel ezeken a korlátokon is felül lehet emelkedni.
Keveset tudni Vaeternus földrajzáról, mindössze annyi a biztos, hogy a világuk napja nem bocsát ki ultraibolya-sugárzást, ami komoly allergiás reakciókat és égési sérüléseket képes hosszú távon okozni a vámpírokban.
A veaterniusiak vándor nemzet, más fajok véréből táplálkoznak, így mindennapos náluk, hogy a többi birodalomban keresnek maguknak vadászzsákmányt, miután az otthonukban nincs egy erre alkalmas lény sem.
A vámpírok életvitelük ellenére alapvetően békés faj, akik többre értékelik a kutatást és a részletes történelmi feljegyzések készítését a hódításnál vagy a politikánál.
Sokuk nem csak portyázóutak céljából kel át másik létsíkokra, hanem hogy ott átmenetileg letelepedve részletes tanulmányokat és feljegyzéseket készítsen adott világ népéről, kultúrájáról, történelméről és tettiről, melyeket aztán a vaeternusi könyvtárban helyeznek el, amely intézmény – bár kevesek által ismert a vámpírok nemzetségén kívül – a Birodalmak teljes történelmének szinte korlátlan információs tárháza .




Zaterra:

Ez a kicsinyke birodalom elég sokáig mentes volt az értelmes élettől, ám amikor az istenek összecsapása következtében a Földi Birodalom egykor domináns faja, a szaurinok a kipusztulás szélére kerültek, a Föld védőistene ide költöztette őket, ahol aztán békében és háborítatlanul élhettek számos évezredig.
Ám egy nap Shao Kahn felfedezte a világukat, és egy invázió keretében elfoglalta azt.
A szaurinokat majdnem az utolsó szálig kivégeztette, a birodalom pedig fizikailag is a Külső Világ részét képezi azóta.
Bár kevés feljegyzés maradt meg a független Zaterráról, és azok nagy része is a vaeternusi könyvtárban, az ottani tekercsek alapján egy meglehetősen fülledt éghajlatú, mocsaras világ volt, ideális a szaurinokhoz hasonló hüllőszerű lények számára. Hogy jelenleg a Külső Világ melyik tartományának felel meg, legfeljebb csak Shao Kahn térképészei számára lehet ismert.




Rellim Ocanep:

Egy fejlett technológiával bíró birodalom, melynek lakosai folyamatos támadás alatt állnak egy ismeretlen faj vagy birodalom, alapvetően csak légierőre támaszkodó serege által.
Jelenleg nem nyert még megerősítést, hogy az MK3-ban található bónuszjáték előtt olvasható szövegben említett birodalom csakugyan az MK-univerzum Birodalmainak része lenne, de megcáfolni se cáfolta még senki sem.




Nexus:

Az Idősebb Istenek által teremtett létsík halandó szem számára mindössze egy aprócska, fedetlen teremből áll, benne egy oltárral. A Nexus létének célja az, hogy aki belép ide, az képes legyen bármelyik, általa kiválasztott birodalmat felkeresni.
Bár megjegyzendő, hogy a birodalmak közötti átjáráshoz nem kell belépni magába a Nexusba, a portálok nyitása – leginkább egy telefonközponthoz hasonlíthatóan - a Nexusban magában nyit folyosót a forrás- és célvilág kapui között, amin átlépve az utazó rögtön a kiszemelt helyen találhatja magát.

mortalkombat.nanoweb.hu képmortalkombat.nanoweb.hu kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Üresség:

Bár szigorúan nézve nem tekinthető a Birodalmak részének, hanem inkább egy téren, időn és feltételezhetően minden ezek felett található dimenzión kívüli állapotnak vagy fogalomnak, az Üresség az Idősebb Istenek otthona, ahonnan szemmel tarthatják az összes többi birodalmat.
Nem tudni, hogy fizikailag fel lehet-e keresni bármely módon az ürességet, mégis, a Birodalmak történelmében akadt példa arra, hogy az Idősebb Istenek maguk elé szólítottak egy halandót, hogy a bajnokukként megbízzák egy olyan küldetéssel, melynek sikerétől maga a Teremtés léte függött. Igaz, ezeket a legendákat kevesen tartják igaznak.
Az viszont biztos, hogy az Idősebb Istenekhez intézett kérelmek eljutnak ide, mert ezek a lények felügyelik a birodalmak közötti viszálykodások elrendezésére használt Halálos Viadalok intézményét.

Üzenet (e-mail) küldése
E-mail cím:
Tárgy:
Üzenet:


Megosztó gombok
Megosztás
FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.